Igazán elegem lett abból, hogy csak szenvedek. Hogy mindig fáradt vagyok. Hogy gyógyszereken élek és hogy mindig ott lebeg a kiújulás lehetősége felettem.
Az izotóp abból a szempontból kedvezőbb, hogy nincs vágás. De ugyanúgy tönkreteszi a pajzsmirigyet, és ugyanúgy egész életemben hormont kell szednem. Ami számomra sokkal rémisztőbb, hogy ez egy sugaras kezelés. Utána nem érintkezhetek egy darabig senkivel és ami a legmeghatározóbb volt számomra, hogy utána egy évig nem lehet próbálkozni a babával. 35 éves leszek 2 hónap múlva. Hová várjak még?
Maradt a műtét az összes lehetséges negatív és pozitív előnyével szemben.
Elkezdtem utána érdeklődni, hogy vajon milyen azoknak az élete, akiket műtöttek.
Mind azt mondta, hogy csak jobb. Igazán az a néhány "mellékhatás" sokkal, de sokkal kedvezőbb, mint ami előtte volt.
Milyen negatívumok vannak?Nézzük miket mondtak mások.
Kézzsibbadás, de csak alkalmanként és a kalcium segít
Rekedtség, de az elmúlik
Vágás, hegnyom- nem érdekel, mert ez a legkevesebb ami történet
Hogy egy hormont kell életem végéig szedni?Na bumm..még mindig jobb, mint szívgyógyszeren élni életem végéig
Hát kb ennyi
Ez nem sok. Biztosan lesznek hormonális változásaim, de bízom abban és remélem, hogy majd a műtét után idővel azt fogom Nektek mondani: De hülye voltam, hogy eddig nem műttettem meg magam! Már rég túl lettem volna rajta és nem lett volna pánikbetegség, válás, stb
Műtét, mert már nem látom reális esélyét, hogy valaha is tudnék bogyó nélkül élni. Mert már elfáradtam és végre normális életet szeretnék. Ezért lesz a műtét. Nem akarok több 100 és afeletti pulzusszámot mérni. Egészséges szeretnék lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése