Itthoni lábadozás első hete

Az elmúlt egy hét abszolút a pihenésről és a gyógyulásról szólt. Többnyire feküdtem, olvastam, mert igazán a seb miatt nem nagyon tudtam aktív lenni. A damil, ami a nyakamban volt varrat gyanánt eléggé húzódott és az egész seb is húzódott, ami rettentően zavart.
Nem tudtam hogyan feküdjek, mert olyan érzés volt, mint amikor az ember lefekszik úgy, hogy egy nyaklánc van a nyakában és a nyaklánc hátracsúszott és húzza a bőrét hátra és enyhén fojtogat. Csak én ezt a nyakláncot nem tudtam megigazítani. Szóval volt szenvedés rendesen. Tudtam, hogy fog majd húzódni a seb, de nem gondoltam, hogy így, ilyen módon.
Beszéltem több sorstársammal is, hogy nekik is volt-e ilyen és mindenki elmondta, hogy igen és tartsak ki, mert majd a varratszedés után ez enyhülni fog. Hát megpróbáltam kitartani türelmesen és elütni az időt ma reggelig.

Anyósék főztek rám egészen keddig, ami nagyon nagy segítség volt nekem. Nem tudtam vagy tudnék főzni, max csak segítséggel. Gondoljatok bele, hogy mondjuk ha le kell önteni a vizet egy tésztáról vagy rizsről, azt a fazekat nem tudom megemelni.
A fürdés során is segítségre szorultam. Első napokban annyira nem ment a karom mozgatása sem, hogy a párom mosta meg a hátam és ő segített ledörzsölni a sárga fertőtlenítőt is, ahol esetleg én nem tudtam. Vasárnap este, 4 nappal a műtét után megmostam  a hajam is, amihez megint kértem a párom segítségét. A sebtapasz már nem volt rajtam és nem akartam, hogy koszos víz érje a sebet. Igyekeztünk nagyon óvatosan leöblíteni a hajam. A fésülködést is rá akartam bízni, de sajnos ebben nem volt túl ügyes, így valahogy elbénáskodtam én. Azért ezt sem olyan egyszerű ilyenkor megcsinálni, akinek hosszú a haja.

Hétvégén még nagyon gyenge voltam. Sétálni is csigatempóban mertem, mert furcsa volt azért mozogni. A falatokat is nagyon megrágtam és csak azt követően nyeltem le. Sosem ettem még ilyen lassan életemben, mint most. Mondhatni nyamnyogtam. Nem is volt szükségem annyi ételre még, mint a műtét előtt. Sokkal kevesebb ételtől jól laktam. Legalább lement a hasamról az a nagyon pici felesleg is:)

Nagy WC-re egészen vasárnap reggelig nem tudtam elmenni, de nem is baj. Ha belegondol az ember, hogy azért olyankor is megfeszülnek a nyaki izmok, így el sem tudtam volna képzelni,hogy fog majd ez nekem menni. De mikor már megjött az inger, addigra ez nem jelentett problémát. Ha nem erőlködik az ember, akkor nincs fájdalom. Ezt tudom tanácsolni.

Na de ne beszéljünk ilyen témákról, mert nem mindenki szereti, de azt gondolom, hogy ezt is érdemes megemlíteni, hogy ez is kihívást jelenthet esetleg.

Péntek délelőtt óta vagyok itthon, 7 napja.Voltak jobb és voltak rosszabb napok.
Hétfőn már egészen kezdtem erőre kapni, hála anyós finom főztjének és hogy tényleg csak pihennem kellett. Örültem is nagyon. Vasárnap beszereztük a Calcium pezsgőtabit és a Contractrubex krémet, amivel elkezdtem kenegetni. A krém mikor megszáradt egy filmréteget képzett, és elkezdte kicsit húzni a sebet. Másnap is rákentem még, de utána már annyira elkezdett viszketni, hogy keddtől elhagytam a krémet, mert féltem, hogy ez nekem nem lesz jó.
Minden fürdés után kb szét tudtam volna vakarni a sebemet, de ezt nem lehetett. Próbáltam körülötte óvatosan dörzsölni.
Kedden reggel nem jól ébredtem.Egész nap borzalmas feszült voltam és a fojtogató érzés egyre erősebb volt. A pulzusom is felment. Eddig 70-80 közötti tartományban volt, aminek roppantul örültem, de kedden, bőven 90 felett volt. Úgy éreztem szükségem lenne egy nyugtatóra. Na de ilyeneket nem veszünk most be. Van elég bajom. Estére már annyira nem éreztem jól magam, annyira zavart a fojtogató érzés, hogy megkértem a párom, hogy vigyen be  a kórházba.

A kórházban az ügyeletre tudtunk már csak bemenni, mert már elmúlt este 8 óra.Megvizsgált egy orvos, és azt mondta, hogy nincs itt semmi gond, ez csak a normál gyógyulási folyamat. Azt tanácsolta jegeljem és majd az fog segíteni.  Előtte azért rámhozta a frászt, mert mondta, hogy igazán egy dolog merülhet fel a pm műtét után, hogy ha idegek megsérülnek és begyulladnak, akkor képes elnyomni a légcsövet és megfullad a paciens.  Kössz, hogy megnyugtattál!-gondoltam magamban. Így merjek este lefeküdni. Na de utána mondta, hogy ő meg már rá esküdni, hogy nekem nincs ilyen, mert az már sokkal korábban kijött volna és akkor nem beszélnék ilyen hangon, hanem suttogva és kapkodnék a levegő után. Ez nekem tényleg nem volt. Azért kicsit betojva, elindultunk haza. Elkezdtem jegelni, ahogy azt tanácsolták és szerda reggelre már egészen jól lettem. Megszűnt a fojtogató érzés. Tegnap is nagyon sokat jegeltem, napjába többször is. Tegnap este már egész jókedvű voltam. Éjszaka pedig úgy aludtam, mint a bunda. Rég nem volt ilyen, mert a húzódás miatt nem tudtam rendesen aludni. Csak pár órákat aludtam az előző estéken, így nagyon jókedvűen ébredtem ma reggel.

8:50 percre volt időpontunk varratszedésre. Természetesen nem kerültünk sorra időben, de sebaj. A dokim nagyon gyorsan kiszedte a damilt a nyakamból. Egyáltalán nem fájt. Elmondta, hogy megérkezett a szövettan és minden rendben van. Megkérdeztem, hogy emlékszik-e rá hogy mennyire volt gyulladt a pm-em és mondta, hogy igen, eléggé az volt és hogy jól tettem, hogy kivetettem.
 Még feltettem neki pár kérdést, amit fontosnak tartottam.
PL:
Mikor emelhetek rendesen- még 3 hét múlva
Mikor tornáztathatom- mondta, hogy elkezdhetem lassan, de az intenzív edzés csak 6 hét múlva
Mondtam neki, hogy majd készülünk a Balatonra és majd a tengerhez is és mondta, hogy addigra már nyugodtan fürödhetek, érheti nap is, csak kenjem be naptejjel- ez a mi esetünkben 4 hét múlva lesz
A Calciumot meddig kell szednem- már nem kell, csak ha végtagzsibbadást érzek

A kérdések után elbúcsúztunk egymástól.

Most, hogy nincsen már bennem a damil, mondanám, hogy jobb, mert azért jobb, de őszinte leszek, azért a bőröm még mindig eléggé húzódik. Fogom továbbra is jegelni, hogy segítsem a gyógyulást. A jeget egy konyharuhába tekertem, és úgy szoktam rátenni a bőrömre, de max 15 percig, nehogy égési sérült szenvedjen a friss bőröm.
Ami egyébként fura, hogy ott, ahol régen a pm-em volt, ott szerintem most van egy pici gyulladás még és azt is lehet picit érezni. Idővel gondolom ez is elmúlik.

Még egy hetet mondtak, hogy legyek itthon, utána már mehetek dolgozni. Én ülőmunkát végzek, de aki álló vagy fizikai munkát végez, az akár több időt is lehet otthon, ahogy az orvos elrendeli.
A teljes gyógyulás 6 hét, hisz idő kell, hogy a szövetek rendesen összeforrjanak és lehessen rendesen terhelni. Még a nyakam nem tudom úgy használni, mint a műtét előtt, ezért pl nem szabad egy ideig vezetni még.
Minden mozdulatot óvatosan teszek, nehogy egy rossz mozdulat miatt újra a kórházban találjam magam.
Teljesen lelassultam, ami nagyon jó érzés. A rohanó világunkban ez egy hatalmas kincs és őszintén szólva rájöttem, hogy ez minden betegségünk forrása. Hogy reggel felkelünk, kinyitjuk a szemünk és onnantól fogva lefekvésig csak rohanunk. Kapkodva eszünk, öltözünk, a fejünkben zakatolnak a tennivalók, sürgetnek a határidők, az elintéznivalók. Az állandó rohanásba befeszülünk és a testünk szépen lassan megbetegszik, mert nem bírja ezt az életmódot, amit folytatunk. Eddig is tudtam és hittem, hogy minden betegségünknek van lelki eredete. Nem mondom, hogy valaki gyógyítsa meg saját magát és ne műtesse meg magát, hisz én sem tudtam. De egyet tehetünk saját egészségünkért. Azt, hogy átgondoljuk, hogy mit nem csinálunk jól az életünk során. Helyes táplálkozok?Mozgok eleget?Mérgelődöm?A rohanó élettel járó stresszt tudom kezelni? Nagyon fontos, hogy az ember mindent, de mindent megtegyen az egészségéért. Ebbe a testbe születtünk és ha nem óvjuk, féltjük, ápoljuk, tönkremegy, és mi nem kapunk másik testet. Ebben kell leélni ezt az életet.  Ápoljuk a testünket! Én is erre fogok törekedni a jövőben, hisz még nagyon fiatal vagyok és minél tovább egészségesen szeretnék élni. Mert azt szokták mondani, ha egészség van, akkor minden meg van.